Nem kapkodom el az írást mostanában, kicsit lelassult az életem a hideg érkeztével. No’ meg nagyon nincs is eget rengető mondanivalóm.
De hogy ma megvicceljen az óra, és egy újabb 4 napos hosszú hétvégének nézünk elébe, ismét elszomorított. Valahogy azt érzem, kiveszik a kezemből az irányítást, s ha megfeszülök sem vehetem vissza az uralmat semmi felett. Mondjuk az idő felett nem is szeretném, annak rossz vége lenne.
S biztos, aki a bejegyzéseimet olvasta emlékszik, hogy nem leszek festő soha, de azt hiszem lapátos sem. Kedves apám kitalálta – s amit kiötlött mert jogos – a ház felé lejt az udvar, nem lenne jó ha az alapot áztatná tovább a lefolyó esővíz, hozzuk szintbe. Mondom ok, mint aki a földmunkához szokott (i love Strabag) gondoltam felhajtok/unk egy munkagépet itt a környéken, aztán letolatjuk, s annyi. Neem, az öreg sokkal fittebb ötleted dobott felém, elhajoltam volna előle ismét, mint Neo a töltények elől, de ez agyonba..ott.
Lapát, csákány, kapa, majd mi ’kemények vagyunk’ felhanggal kellene nekiugrani a dolognak. S ez most egy olyan ’panelgyerek’ nyavajgásának hangzik, mert az. Köcsög városi, aki marhára nem szokott hozzá az ilyenekhez, már az első perctől parázik, hogy a tizedik minutumban kidől. Nah, majd beszámolok, hogy bírtam :-)