hz

Enyhén szólva is elhanyagoltam ezt a blogot, mentség nicsen, kárpótlás van: annyira megtetszett a reason 4, hogy azt 'hekkeltem', írni meg nem írtam. Bohém zenéim meghallgathatóak itt, aki nem szereti az elektronyos zenét, az meg csalódni fog. De hát ez van.

Nagyon rövid leszek.
Bahnhof, 000139-es számú belépő, kellő mennyiségű sör, pár Jäger a nyakbalógós ökörségért akcióban, jó adag kiabálás és sípfújás, fűst és oxigénhiány, fáradás és alvás.
Sajnálhatja az aki nem volt ott, végre egy jó buli ahol nem akartam főbelőni a dj-t :-D

Amúgy meg boldog szülinapot Lac, 26 is szép szám, jah' hogy az a korod? ...má' ez van, nincs mese :-)

Nem kapkodom el az írást mostanában, kicsit lelassult az életem a hideg érkeztével. No’ meg nagyon nincs is eget rengető mondanivalóm.
De hogy ma megvicceljen az óra, és egy újabb 4 napos hosszú hétvégének nézünk elébe, ismét elszomorított. Valahogy azt érzem, kiveszik a kezemből az irányítást, s ha megfeszülök sem vehetem vissza az uralmat semmi felett. Mondjuk az idő felett nem is szeretném, annak rossz vége lenne.
S biztos, aki a bejegyzéseimet olvasta emlékszik, hogy nem leszek festő soha, de azt hiszem lapátos sem. Kedves apám kitalálta – s amit kiötlött mert jogos – a ház felé lejt az udvar, nem lenne jó ha az alapot áztatná tovább a lefolyó esővíz, hozzuk szintbe. Mondom ok, mint aki a földmunkához szokott (i love Strabag) gondoltam felhajtok/unk egy munkagépet itt a környéken, aztán letolatjuk, s annyi. Neem, az öreg sokkal fittebb ötleted dobott felém, elhajoltam volna előle ismét, mint Neo a töltények elől, de ez agyonba..ott.
Lapát, csákány, kapa, majd mi ’kemények vagyunk’ felhanggal kellene nekiugrani a dolognak. S ez most egy olyan ’panelgyerek’ nyavajgásának hangzik, mert az. Köcsög városi, aki marhára nem szokott hozzá az ilyenekhez, már az első perctől parázik, hogy a tizedik minutumban kidől. Nah, majd beszámolok, hogy bírtam :-)

  Tegnap derült égből a villámcsapás, lesújtott rám a magyar valóság, s akár a mátrixba is bekerülhettem, mert a Vasutas felengedett a vonatjára, s nem akart leharcolni, mint Neot – lehet azért mert én Zoli vagyok – de mint ördögi varázsló a csodaketyeréjével próbált átváltoztatni. Kerestem is kezeimet, megtaláltam.
    Este ugyanis kicsi perifériámról a nagyba utaztam, s ehhez, mint vonat: jó megoldásnak látszott. S hogy egyre több hatalmat adnak a kalauzoknak, jól demonstrálta a következő kis történet, balfasz, becsületes, béna, barom magyar odasétáltam felszállás után a jegykezelő mesterhez, hogy kemény 250 magyar forintért vegyek jegyet Székesfehérvárig. Csávókám izgatott lesz, kőkeményen megizzasztja kézi-ketyeréjét, pittyeg mint a Nintendo, lehetséges hogy tetriszeni is lehet vele, kiköpi a jegyet a táskája (ez a legviccesebb része a vonaton való jegyvételezésnek) és a kezemben tartott 200-ast kikapja, odaadja a menetjegyet, s ilyetszól: még adok vissza. Hirtelen nem esett le a dolog, mert eddig ez csak így szokott zajlani:

- Százasé’ jó lesz?
- Jó! Tessék.
- Szeva.
- Csá.

    Ez meg itt gizdázik holmi jeggyel, amiről kiderül, hogy frankó nulla forintos, én meg bicikli vagyok :D s ráadásul drágult is a tarifa, mert már 150 a kallerlefizetős menetdíj, lehet ebben benne van a számlanyomtatási költség is…

   Befizettem egy 5 hetes lottóra pár héttel ezelőtt, plusz balafax módon hagytam magam a jokerre is rádumálni, hátha.
  Habár tudatában vagyok annak, hogy 1 mezővel kábé ugyanannyi az esélye, hogy nyerjek, mint 4-nek. Naná, hogy négyet játszottam meg. Telnek a hetek, és kurvára semmi… Ha elittam volna az árát, akkor is jobban jövök ki a buliból.
Csak arra tudok gondolni, hogy a nagy nyeremény esélye mennyire el tudja butítani az ember fejét, s gondolkodás nélkül is képes cselekedni, főleg ha többet hallgat az érzékeire, s nem kőből van. Szóval ezzel is megbuktam, tehát jelentem az összes érintettnek, akinek kocsit, házat, adományt és minden egyebet szántam, bukta a dolgot... :-) Pénzt nem, üdvözletem elutalom!