Tegnap derült égből a villámcsapás, lesújtott rám a magyar valóság, s akár a mátrixba is bekerülhettem, mert a Vasutas felengedett a vonatjára, s nem akart leharcolni, mint Neot – lehet azért mert én Zoli vagyok – de mint ördögi varázsló a csodaketyeréjével próbált átváltoztatni. Kerestem is kezeimet, megtaláltam.
    Este ugyanis kicsi perifériámról a nagyba utaztam, s ehhez, mint vonat: jó megoldásnak látszott. S hogy egyre több hatalmat adnak a kalauzoknak, jól demonstrálta a következő kis történet, balfasz, becsületes, béna, barom magyar odasétáltam felszállás után a jegykezelő mesterhez, hogy kemény 250 magyar forintért vegyek jegyet Székesfehérvárig. Csávókám izgatott lesz, kőkeményen megizzasztja kézi-ketyeréjét, pittyeg mint a Nintendo, lehetséges hogy tetriszeni is lehet vele, kiköpi a jegyet a táskája (ez a legviccesebb része a vonaton való jegyvételezésnek) és a kezemben tartott 200-ast kikapja, odaadja a menetjegyet, s ilyetszól: még adok vissza. Hirtelen nem esett le a dolog, mert eddig ez csak így szokott zajlani:

- Százasé’ jó lesz?
- Jó! Tessék.
- Szeva.
- Csá.

    Ez meg itt gizdázik holmi jeggyel, amiről kiderül, hogy frankó nulla forintos, én meg bicikli vagyok :D s ráadásul drágult is a tarifa, mert már 150 a kallerlefizetős menetdíj, lehet ebben benne van a számlanyomtatási költség is…